2017. augusztus 31., csütörtök

VMUG előadás anyaga (30 perc PowerCLI)

Már jó régen volt, de talán még most sem késő megosztani az előadás anyagát. Aki ott volt, az biztosan emlékszik, hogy nem volt teljesen zökkenőmentes a dolog, mivel csak kézi mikrofon volt, így egy kézzel kellett volna demózni, ami ebben a témában elég nehéz dolog, még ha a kódok nagyrészt előre el is voltak készítve.

Remélem azért arra jó volt, hogy ha eddig valaki még nem használta, esetleg kedvet kapott hozzá, aki meg meg aktív használó, az az új telepítési módról kapott némi infót.

Innen tölthetitek le: 30 perc PowerCLI

De hogy valami plusz infó is legyen... Említettem az előadáson, hogy a közösség vegyesen fogadta a telepítési mód megváltozását. Általában céges környezetben nem feltétlenül lett egyszerűbb, mivel addig letöltöttük az MSI csomagot, és lokálisan telepítettünk. Most meg az lenne a jó, ha a PowerCLI direktben elérné az Internetet, akkor is ha egy proxy-n kell keresztül menni.
Szerencsére ez általában igen egyszerűen elérhető a következő kis kód segítségével:

$webclient=New-Object System.Net.WebClient
$creds=Get-Credential

$webclient.Proxy.Credentials=$creds 

Ezután a PowerCLI úgy fogja elérni az Internetet, mint a böngészőnkből is elérjük.