2016. december 3., szombat

Xorux - LPAR2RRD Host monitoring

Ma megemlékeztem a Mikulásról egy majdnem 30 kilométeres teljesítménytúrán a Bükkben (1170 m szintemelkedés!!), és persze kaptam is tőle egy kis csomagot. Egy kis ízelítő, hátha valaki kedvet kap hozzá.




Miután megvolt a pihenés, folyadékpótlás :), úgy gondoltam hasznosan töltöm a szombat estét és a lpar2rrd-ről szóló cikkeknek megírom a harmadik részét. Íme.

Aki már olvasta az első és második bejegyzést az lpar2rrd kapcsán, az már nagyjából tudja, mit várhat, ha ESXi host monitorozásról van szó. Természetesen a szokásos (CPU, memória, diszk, hálózat) megvan, de vannak ettől összetettebb diagramok is, aminek egy rész most, de a többség majd az egyéb lehetőségeket bemutató negyedik részben lesz. Mint mondtam, a fejlesztés folyamatos, így várható, hogy a lentiektől eltérő lehetőségeket is beépítenek majd az eljövendő verziókba.

Heatmap

Teljesen hasonló, mint a virtuális gépek esetében. Az elmúlt óra értékei alapján egy színskála felhasználásával mutatja meg, hogy mekkora terheléssel üzemelnek a hostok. A szürke azt jelöli, hogy a host már nem létezik (nincs elmúlt órás adat), de a rendszerben még ott van, a régebbi adatok lekérdezhetőek. Az ábra "élő", azaz az egyes négyzetre kattintva az adott host részletes diagramjaihoz jutunk.



CPU (pool)

Megmutatja, hogy az összes core-ból (bal tengely) ill. rendelkezésre álló GHz-ből (jobb tengely) mennyit használ az adott host. Megszokott módon van elmúlt napi, heti, havi és évi ábra, valamint nagyobb méretben meg lehet nézni az egyes ábrát, valamint egy időszakot is ki lehet jelölni.


CPU (VMs aggregated)

Egy kis újdonság. Megmutatja, hogy egy adott host fenti ábrán látható terheléséből mennyit vesznek ki az egyes virtuális gépek. Látványos és hasznos ábrák, bár ha nagyon sok virtuális gépet futtat a host, akkor elég nehéz beazonosítani, melyik terület melyik gépnek felel meg. Mivel az összefoglaló ábrák kötött méretűek, ezért az ábrák alján a géplistából is csak egy részlet látható, de oda kattintva lehet görgetni a listát, sőt szűrni is lehet.


Természetesen ha egy ábrára  rákattintunk, akkor több információ kiolvasható a méret miatt is (több képpont), valamint az ábra alján az összes virtuális gép nevét és színét, és az értékeket is láthatjuk.



Memória (Total, Granted, Active, Baloon)

Egy ábrán láthatjuk a fenti négy értéket a szokásos napi, heti, havi, éves megjelenítéssel. Mivel a Ballon értéke szerencsére nulla, így az az érték nem látszik.


Memória (VMs aggregated)

Hasonlóan a CPU használathoz, megnézhetjük, hogy a Granted érték hogyan oszlik el az egyes virtuális gépek között. Itt is probléma, ha nagyon sok gép van, de ha kinagyítjuk a diagramot, akkor pontosabb képet kapunk, és az összes virtuális gép neve, és az átlagos granted érték leolvasható a diagram alján.


Disk (és Net)

Erről nem lehet sokat mondani. Példaként lássuk egy host estében a Disk használat alakulását.


View

Gondoltak arra is, ha valaki egy ábrán szeretné látni a különböző típusú mérések megjelenítését. Ezt nevezi View-nak. Külön van napi, heti, havi és éves értéket megjelenítő fül a GUI-ban.

Egy View a következőket tartalmazza:

  • Host CPU pool
  • Host CPU aggregated
  • Memória használat
  • Memória aggregated
  • Virtuális gépenként CPU használat

Az összes ábra nagyítható, vagy egy részlet kinagyítható belőle.


A fentieken kívül van még néhány lehetőségünk (historical report, TOP listák, stb.), de ezt majd legközelebb. Mint ahogy a Datastore monitorozás és vCenter vagy cluster szintű riportok is az utolsó, negyedik részben lesznek.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése