2013. augusztus 26., hétfő

vSphere 5.5

Mostanság ért véget az amerikai VMworld-ön az első Keynote, amit nagyrészt Pat Gelsinger tartott (CEO). Élóben közvetítették, így meg lehetett nézni/hallgatni.
Úgy tűnik, most már biztosan a Software-Defined Datacenter lesz az az új fogalom, amit nagyon gyakran fogunk hallani. Már egy éve is volt róla szó, de most már sokkal jobban körvonalazódik, mit is jelent ez majd a közeljövőben.
De ami sokunk számára leginkább érdekes lehet, hogy bejelentette a vCloud Suit 5.5-öt, amiben természetesen új Hypervisor is lesz, mégpedig a vSphere 5.5.
Szerintem nem véletlen, hogy csak 5.5 és nem 6.0. Legalábbis abból, ami ott elhangzott, túl nagy újdonságok nem derültek ki. Az biztos, hogy az eddigekhez képest kétszer annyi CPU és memória lehet egy hostban (256 és 4TB). Ez igen soknak tűnik, de a jövőben megjelenő új processzorokkal szerelt szerverekben már simán lehet annyi CPU szál, amit a vSphere 5.1 nem tudna kihasználni. Másrészt pedig lehetővé akarják tenni, hogy "minden" alkalmazás futhasson virtuális gépeken függetlenül attól, hogy mekkora erőforrás igénye is van. Itt is elhagzot egy jelmondat: Apps Love vSphere.
Virtuális gép szinten pedig az eddigi 2TB VMDK méretet növelték meg 64TB-ra.
Bekerül egy új, alkalmazás szintű HA funkció is, de sokat méf arról sem lehet tudni. Az FT sajnos továbbra is csak egy vCPU-t támogat, talán majd a 6.0-ban.
További új funkció a vSphere Flash Read Cache, ami a hostokban lokálisan jelenlévő SSD-k használatát bővíti ki.
Kb. ennyit tudtam kihámozni.
A fentieekn túl volt szó a Software-Defined Storage fogalomról, a virtual SAN-ról, a hálózat virtualizálásról, a Hybrid Service-ről, az új management termékekről (pl. Log Insight)
 
Két érdekes blog bejegyzés a leendő újdonságokról:
 
 
 Illetve itt is sok minden megtalálható: Vladan Seget blogja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése