2017. január 17., kedd

NMON Visualizer

Többször előfordult már, hogy az esxtop által gyűjtött adatokat jó lett volna megjeleníteni grafikus módon. Erre persze a perfmon.exe is használható, de azért sok tekintetben eléggé körülményes, és nem túl felhasználóbarát.

A címben említett NMON Visualizer az IBM egyik belső fejlesztése, amit 2013-ban nyilvánossá tettek. Nem kifejezetten ilyen adatok megjelenítésére fejlesztették, de erre is jó. A támogatott formátumokat megtaláljátok a linken.

A használata nagyon egyszerű. Le kell tölteni a fenti linkről a  NMONVisualizer_2016-02-29.jar file-t, és futtatni. Az esxtop használatával kapott .csv file-t be kell tölteni, és utána már lehet is nézegetni az adatokat.

Előbb pár szó az esxtop használatáról. Csupán egyetlen dolog, hiszen mindenki ismeri. Ha elindítjuk a default beállításokkal batch módban, akkor látható módon igen rövid idő alatt igen sok adat képződik. Ha szeretnénk egy kicsit csökkenti az adatmennyiséget, akkor két dolgot tehetünk. Egyrészt növelhetjük a mintavételek közti időt (-d kapcsoló), vagy pedig az esxtop-ot elindítva interaktív módban, az egyes kategóriáknál az "F" használatával elvesszük a nem szükséges mezőket. Ha összeállt úgy, ahogy nekünk elégséges, azaz minden felesleges adat megjelenítését kikapcsoltuk, akkor az aktuális beállításból készíteni kell egy új konfig file-t (W), és a batch módú futtatásnál ezt a konfig file-t is megadjuk. Pl.

esxtop  -b  -n infinity -c ./alap1 > /vmfs/volumes/57fe4a2e-21a0072a-c0dc-e41f132e8b64/CD_IMAGES/55_alap1.csv

A fenti parancs az alap1 nevű konfig file-t használja, és addig fut, amíg manuálisan le nem állítjuk. A nagy méretű keletkező file miatt érdemes egy datastore-ra irányítani az output-ot.

Ha a fenti módon előálltak az adatok (akár több hostról is), akkor indítsuk el az NMON Visualizer-t, és töltsük be a .csv file-t, vagy file-okat (mivel akár többet is tud kezelni egy időben)


Ezután egy kevés időt eltöltve fel lehet fedezni, mit is tud ez az alkalmazás. De azért röviden a legfontosabbak:

A baloldalon a fában le tudunk menni az egyes értékekig, de a legalsó "csomópontra" kattintva egyszerre megjeleníti az alatta lévő értékeket. Pl.


Képes .png formátumban lementeni az aktuális képet, illetve a képet alkotó adatsorokat is kinyerhetjük.

Automatikusan meghatározza az adatpontok sűrűségét (mérések száma alapján), de fixen meg is adhatjuk (View/Set Granurality...)

A teljes mérési intervallumot felszabdalhatjuk kisebb időszakokra, így azokat külön is meg tudjuk nézni. Sőt, ezek az intervallumokat le tudjuk menteni, így később egyszerűen betölthető, nem kell újra létrehozni. Pl.



Akár táblázatos formában is megjeleníthetjük az adatokat.


És persze a diagram megjelenítési módját is szabályozhatjuk.

Összefoglalva, egy telepítést sem igénylő pár megabyte-os alkalmazásról van szó, amivel egyszerűen megjeleníthetjük az esxtop eredményét.





25 megjegyzés:

  1. This is really a very great blog. The information present in this very useful for us. thank you for sharing with us. Thanks for reading my comment.
    VMwareTraining in Chennai

    VálaszTörlés
  2. Great content thanks for sharing this informative blog which provided me technical information keep posting.
    python course institute in bangalore
    python Course in bangalore
    python training institute in bangalore

    VálaszTörlés
  3. Whoa! I’m enjoying the template/theme of this website. It’s simple, yet effective. A lot of times it’s very hard to get that “perfect balance” between superb usability and visual appeal. I must say you’ve done a very good job with this.
    Selenium Training in Chennai Tamil Nadu | Selenium Training Institute in Chennai anna nagar | selenium training in chennai velachery
    Selenium Training in Bangalore with placements | Best Selenium Training in Bangalore marathahalli

    VálaszTörlés
  4. Hi,
    Best article, very useful and well explanation. Your post is extremely incredible.Good job & thank you very much for the new information, i learned something new. Very well written. It was sooo good to read and usefull to improve knowledge. Who want to learn this information most helpful. One who wanted to learn this technology IT employees will always suggest you take Training Institute for Hadoop in Bangalore.

    VálaszTörlés
  5. Thanks a lot for giving great kind of information. So useful and practical for me. Excellent blog and very informative, nice work keep updating. If you are looking for any Python Programming language related information, check our Python training institute in bangalore web page. Thanks a lot.

    VálaszTörlés
  6. The site was so nice, I found out about a lot of great things. I like the way you make your blog posts. Keep up the good work and may you gain success in the long run.


    Big Data Hadoop Training In Chennai | Big Data Hadoop Training In anna nagar | Big Data Hadoop Training In omr | Big Data Hadoop Training In porur | Big Data Hadoop Training In tambaram | Big Data Hadoop Training In velachery

    VálaszTörlés
  7. Your post is extremely incredible.Good job & thank you very much for the new information, I learned something new. Very well written. It was so good to read and useful to improve knowledge.
    python training in chennai

    python online training in chennai

    python training in bangalore

    python training in hyderabad

    python online training

    python flask training

    python flask online training

    python training in coimbatore

    VálaszTörlés
  8. I found for that excuse many enticing stuff in your blog especially its ventilation. From the heaps of remarks a propos your articles, I surmise I'm as of now not the independent one having all of the relaxation here! shop occurring the charming complete.. MS Office 2019 Crack

    VálaszTörlés
  9. i'm honest natured you take conveyance of to self-centeredness in your message. It makes you stand dependancy out from numerous assistant essayists that can't uphold extreme climate content remembering you. Product Key Office 2019 Crack

    VálaszTörlés
  10. Congratulations on your article, it was very helpful and successful. 5ac3f126ffbf863ecd396cda0fd94a48
    numara onay
    website kurma
    website kurma

    VálaszTörlés
  11. Thank you for your explanation, very good content. 3f20d1d48e3a4010dc5754368bacff1c
    altın dedektörü

    VálaszTörlés
  12. Thanks for your article. d53c4407bb633a5deece25c2bdd8f394
    evde iş imkanı

    VálaszTörlés