2012. november 14., szerda

vSphere Data Protection 5.1 - Backup

Az első részben a VDP telepítéséről és konfigurációjáról volt szó. A végére eljutottam odáig, hogy a VDR konfigurációs oldalára bejelentkezve minden szolgáltatás működőképesnek tűnt. Nézzük meg, hogy a Web kliens oldalon milyen változás látható a sikeres telepítés után.

 
A kliens baloldali sávjába beköltözött a VDR, azaz a vCenter regisztráció is sikeres volt. Miután elindítottam, egy kicsit meglepődtem az induló képernyőn. Úgy tűnik, hogy a fejlesztés (vagy éppen a lebutítás) egyik célja az volt, hogy kinézetre pontosan visszaadják a VDR-t. Nekem ez  nem tűnt jó ötletnek, hiszen mégsem egy nagyon sikeres terméket cserélt le a VMWare, de talán az vezérelte a fejlesztőket, hogy a VDR-rel megszerzett ismereteket minél könnyebben fel lehessen itt is használni. Aki tudja, hasonlítsa össze a két felületet:)


 Ugyanaz az ábra, ugyanazok a menük, a Basic Tasks terület is változatlan. Egyedül a legfelső sorban látható, hogy itt más termékről van szó.
Mivel most a mentésről lesz szó, vágjunk is bele. Válasszuk a Backup fület, majd a Create New Backup Job link segítségével készítsük el az első jobot. A vSphere Web kliensben megszokott felületű varázsló indul el, amiben néhány lépésen keresztül könnyedén összekattinthatjuk a a kívánt tartalmú mentési feladatot. Előbb a mentendő gépeket kell megadnunk. Itt nem csak egyesével, hanem a gépeket tartalmazó többféle konténer kiválasztásával egyszerre többet is megadhatunk. Olyan apróságokra viszont ügyelni kell, hogy ha pl. egy cluster-t választunk ki, majd később az egyik gépet elmozgatjuk egy másik cluster.be, akkor a gép kikerül a mentések közül.

 
Bár a gépek között ott van maga a VDR is, azt nem lehet ilyen módon menteni. A következő lépésben a mentési gyakoriságot állíthatjuk be.
 
 
Az összes lehetséges beállítási mód leolvasható a fenti képről. Ezután az ún. Retention policy, azaz a megőrzési idők beállítása következik. Itt is minden leolvasható a következő képről.
 
 
Négy féleképpen mondhatjuk meg, hogy a VDP hogyan őrizze meg a mentéseinket. Örökre, megadhatunk egy megőrzési hosszt, megadhatunk egy dátumot, amikor már törlődhetnek, illetve meghatározhatunk egy megőrzési rendszert. Ez a része már a VDR-nek is tetszett. Ezután már csak adnunk kell valami jó nevet, áttekinteni még egyszer a beállításainkat, és készen is vagyunk.
 
 
Kapunk egy figyelmeztetést, hogy a job létrehozása akár több percig is eltarthat. A szükséges idő az érintett virtuális gépek mennyiségével arányos. Ha nézzük közben a taskokat, akkor láthatjuk, hogy minden egyes gépen végez módosításokat a job mentése során.
 
 
Ha mindennel végzett, a job megjelenik a listában.
 
 
A Next Run Time oszlopban az látható, hogy 20:00. Miért pont akkor kezdődik? Erre a választ a Configuration fülön lévő Backup Window Configuration részben találhatjuk.
 
 
Látható, hogy a napot három részre tudjuk osztani. Ebből a zöld színű jelenti azt az időszakot, amikor a mentések futhatnak. Ennek pedig a kezdeti ideje a képen is leolvasható 20:00 óra. Az egyes területek jelentéséről majd egy későbbi posztban írok (talán). A lényeg, hogy itt tudjuk megváltoztatni a mentési ablakot.
Ha eljön az idő, a taskok között láthatjuk, hogy elindultak a mentések.
 

 
A mentés a szokásos módon, snapshot készítéssel történik. Ha mentés közben ránézünk egy virtuális gépre, akkor a következőt láthatjuk.
 

Ha végzet minden géppel, a Reports fülön némi információhoz juthatunk. Egy picit túlzónak tűnik a megnevezés, mert túl sok mindent nem tudunk innen kinyerni. Ez a rész visszalépésnek tűnik a VDR-hez képest.
 
 
Hol tudnánk legkönnyebben leellenőrizni, hogy a mentéseink eredménye rendelkezésre áll-e? Természetesen a Restore fülön.
 
Már néhány mentési megoldást volt szerencsém kipróbálni. Azt kell mondanom, hogy a VDP egyszerű, mint egy fa ék:) A sebesség is nagyon jónak tűnt, de nyílván ezt igazából egy nagyobb környezetben lehetne lemérni.

Összességében eddig tetszik. Egyszerű telepíteni, konfigurálni. A mentések során kevés lehetőség közül választhatunk, de nyílván ez is volt a cél. Azaz minél egyszerűbb legyen a használata. Viszont hiányolom a részletes riportolást, amiből láthatnám pl. a sebességet.

Ahogy mondani szokták, a backup akkor ér valamit, ha vissza is tudunk a mentésből állítani. Ennek szeretnék majd a végére járni a következő részben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése